Gyógytorna

Gyógytorna:

A gerinc és egyéb izületi fájdalmak, panaszok legfontosabb kezelési módja a gyógytorna. A helyesen végzett, speciális tornagyakorlatok segítségével a vérkeringés javításával, az izületi funkciók fejlesztésvel gyorsan és hatékonyan nyerhetjük vissza mozgáskészségünket. A gyógytorna-kezeléseken keresztül többek között az ortopédiai, traumatológiai, reumatológiai és neurológiai kórképek széles körében érhető el javulás.

A minden esetben egyénre szabott gyógytorna-kezelések többek között az alábbi területeket ölelik fel:

Stroke-betegek rehabilitációja: A stroke-on (agyi történés, infarktus, agyi érelzáródás, féloldali bénultság) átesett betegnek rehabilitációjának célja, hogy a beteg önállósága minél nagyobb fokban helyreálljon. A kezelések során elsősorban a korábbiakban már elsajátított képességek újratanulását kell véghezvinni, például újra meg kell tanulni járni és beszélni. A kutatások felvetik, hogy az ép idegsejtek nagy alkalmazkodóképességűek és átvehetik a károsodott területek idegsejtjeinek működését. Ennek eredményeként a rehabilitáció célja, hogy az érintetlen agyrészek próbálják meg kompenzálni a károsodott agyrészek funkcióit. Az időben elkezdett gyógytorna hatékony segítséget képes nyújtani a stroke-betegek normális életvitelének lehetőségekhez képest történő legteljesebb visszaállításában, elősegítve ezáltal a stroke következményeinek pszichés feldolgozását, a lelki egyensúly megteremtését.

Az ortopédiai műtétek (elsősorban csípő és térdprotézis beültetések, térdszalag-sérülések) utáni rehabilitáció: a gyógytorna-kezelése célja ebben az esetben egy stabil járási kép, biztonságos lépcsőzés és megfelelő járási terhelhetőség kialakítása. A rehabilitációs gyógytorna által elérhető a problémás izület körül izmok stabilizációja, és izületeknek a lehetőségekhez képest elérhető legjobb mozgathatósága.

Mivel az ortopédiai műtéteket követően megváltozik az érintett izület helyzete, az gyakran befolyásolja a beteg testtartását is, amelynek kezelése és korrigálása, a koordináció és járási  stabilitás elérése szintén fontos elemét képezi a gyógytornának. Emellett a megfelelő szöveti gyógyulás hegkezeléssel, az érintett izmok nyújtásával, erősítésével segíthető elő.

Csontritkulás megelőzése, romlásának csökkentése: az osteoporózis megelőzése, a fájdalomcsökkentés, az ízületek mozgathatóságának és az izomerőnek a megóvása, a testtartásjavítás szintén elérhető gyógytorna segítségével.  Az olykor felbukkanó tévhittel ellentétben a már kialakult csontritkulásnál a megfelelő gyógyszeres kezelés mellett is fontos, sőt nélkülözhetetlen a rendszeres mozgásterápia. Ennek célja nem pusztán a még menthető izom- és csontállomány megmentése, erősítése, a helyesen végzett gyakorlatok a fájdalmak kialakulását is megelőzik, a kínokat enyhítik. A gyógytornász feladata ebben az esetben a napi aktivitás közbeni testtartás – a helyes felállás, leülés, emelés és általában az egyenes testtartás -, valamint a gerinckímélő és -erősítő mozgások elsajátításának irányítása. Fontos, hogy a beteg megtanuljon a lehetőségeivel élni, azokhoz képest a lehető legtöbb és legváltozatosabb mozgást végezni. A kezelések három fő iránya a megelőzést: az egyéni állapothoz alkalmazkodó, rendszeres testmozgást, gyógytornász által összeállított gyakorlatsorok végzését; továbbá az un. az osteoporózis-tornát, vagyis a már kialakult, diagnosztizált, betegségnek megfelelő foglalkozást, és végül az izomerősítést, az állapotnak megfelelő minimális ellenállással, például gumiszalaggal szemben végzett célzott gyakorlatokat foglalja magában.

A fentieknek megfelelően a gyógytorna főbb alkalmazási területei:

  • ortopédiai műtétek utáni rehabilitáció
  • gerincfájdalmak kezelése
  • féloldali bénultak (stroke-betegek) rehabilitációja
  • traumatológiai kórképek kezelése
  • reumatológiai betegségek (izületi kopások, izületi gyulladások, RA-Reumatoid Arthritis) kezelése
  • balesetek utáni gyógytorna (törések, ficamok, izomsérülés, izomszakadás, szalagsérülések)
  • neurológiai betegek kezelése (Parkinson-kór, Sclerosis Multiplex, bénulások)
  • csontritkulás további romlásának megelőzése